*Mit tettem megint?

Egy hatalmas fekete franci ágyon ülök,a falak vörös színben pompáznak,hatalmas tölgyfa bútorokkal van kitöltve a tér,ez a hely maga a Mennyország az otthonomhoz képest.Biztos,hogy nem fogok innen elmenni,vissza oda ahol tönkrement az életem. 

Justin ebbe a szobába hozott mikor megérkeztünk.Kintről hangos lármát hallottam.Veszekedett valakivel,egy mély férfi hangot hallottam Justiné mellett.    Miattam veszekednek.   Hangos ajtócsapódást hallok,majd pár perc múlva Justin lép be a szobába.

"Theresa, azt hiszem vissza kellene menned,meggondolatlanul hoztalak ide.Veszélyben lehetsz itt."nézett mélyen a szemembe.

Nem akarok innen elmenni.Ha visszamennék félek,hogy belehalok a magányba,a verésekbe..abba,hogy senkinek nem vagyok fontos.

Könnybe lábadt szemekkel kezdtem bele mondandómba.

"Nem érdekel."jelentettem ki határozottan,egyhangúan.Nyeltem egy nagyot,s folytattam."Nem fogok oda visszamenni soha.Soha többet nem akarom látni se apámat,se a házunkat."Pislogtam párat,s éreztem,hogy a könnycseppek csak úgy versenyeznek az arcomon."Kérlek."suttogtam,elhaló hangon."Bármit megteszek"suttogtam még mindig lehajtott fejjel.

Justin közelebb jött,és leült az ágyra,időközben én felálltam ezért óvatosan megfogta a csuklómat és leültetett maga mellé.

Gyengéden maga felé fordította arcomat,s könnyedén letörölte könnyeimet.Nagyot sóhajtott miközben elnézett,és beszédre nyitotta száját.

"Nézd,rendes lánynak tűnsz ezért nem akarom,hogy ilyen helyen élj,ahol én. Fogalmad sincs arról,hogy mik szoktak körülöttem történni. "tekintetét mélyen szemembe fúrta.Csak most vettem észre,hogy milyen szép mogyoróbarna szemei vannak.

"Nem akarok elmenni."mondtam és felálltam,pár másodperc múlva Ő is követte a példámat,és elindult az ajtó felé.Mikor lenyomta a kilincset,még egyszer utoljára hátranézett.

-"Itt maradhatsz.Ne bánjam meg."mosolyodott el,majd kilépett.Ezzel megint egyedül hagyva engem.



****1 hónappal később****


Már egy hónapja,hogy itt lakom Justinnál.Már egy hónapja,hogy nem voltam otthon,Apám nem keresett.

Kettő lehetőségen gondolkodtam,vagy tényleg ennyire nem hiányzik neki a lánya,amit igazából meg is értek,hiszen soha nem volt szoros a kapcsolatunk,és most hogy Anyu is meghalt és csak történtek a rosszabbnál rosszabb dolgok,nem hiszem,hogy az én társaságomra vágyna. A második pedig az,hogy éppen a kocsma ital beszállítójával beszél.


Justin igazából nagyon kedves velem,és nagyon  félt.- Idő közben kiderült néhány dolog,amikről Ők nem tudják,hogy tudom.De ez nem akkora baj,hisz lehet ha megtudnák,hogy én tudom,akkor már vagy nem élnék,vagy haza küldenének.

Justin nem igazán próbálkozott be eddig,de ez nem is baj.Sőt igazából nem hiszem,hogy valaha lesz is bármi köztünk barátságon kívül. Nem jönnek be neki a szerencsétlenek.



Kocsicsapódásra lettem figyelmes.Megjött Justin.Hatalmas sebességgel szaladtam le a lépcsőn,mire leértem nyitódott az ajtó,majd Justin jött be az oldalán egy negyven éves körüli férfival és két kisgyerekkel.

"Ó."lepődtem meg." Sziasztok."köszöntem halkan.

"Istenem.Tudtam Justin,hogy megélem azt,hogy  egy normális lány legyen a barátnőd."sikítozott a férfi mint egy kislány.Justin csak nevetett rajta.De nem vagyok a barátnője.

"Jeremy Bieber"nyújtotta a kezét,amit én szívesen fogadtam.

"Tessa Fray."jelent meg az arcomon egy halvány mosoly."Örülök a találkozásnak. Uhm,én igazából nem vagyok a fia barátnője."tűnt el az a halvány mosoly is az arcomról.

Jeremy kérdő tekintettel fordult Justin felé.

"Apa ne nézz így."forgatta  a szemeit Justin.

"És ti kik vagytok?"guggoltam le a picikhez. Ők csak mosolyogtak,majd a kislány szólalt meg végül.

"Én Jazzy vagyok,Ő pedig az öcsém Jaxon "mondta egy kis pöszeséggel a hangjával.

Egy apró köhintésre lettem figyelmes,feljebb vezettem tekintetem,majd felálltam.

"Gyertek menjünk be a nappaliba."mosolygott Justin.

"Én akkor fel is megyek a szobámba."mosolyogtam,és elindultam a lépcső felé.

"Ugyan ne butáskodj,gyere nyugodtan."szólt utánam Jeremy.Amire én egy mosolygással válaszoltam,majd elindultunk a nappali felé. Egész végig Justin haragos tekintetét éreztem magamon.Mit tettem megint?



*****

Jeremy igazán rendes ember.A kicsik pedig hihetetlenül aranyosak.Ebben a két órában többet nevettem mint egész életemben.Justin egész végig fapofával nézett vagy engem ,vagy a telefonját.Nem tudom mi lehet a baja,nem csináltam semmit.
Jeremyék,úgy döntöttek,hogy eleget voltak itt ezért,indulásra készen voltak.

"Nagyon örülök,hogy megismerhettelek."ölelt meg Jeremy,miután elbúcsúztam a kicsiktől.

"Úgyszintén."mosolyogtam vissza rá.

"Majd jövök fiam."pacsizott le Justinnal,majd kiléptek a hatalmas tölgyfa ajtón.

Mikor megfordultam Justin haragos tekintetével találtam szembe magam.

"Még is mit képzelsz?"förmedt rám.

"Ugh,Justin.Nem tudom mire gondolsz."csuklott el a hangom.

Porologus

Csak sírtam és sírtam,megállás nélkül.Többé már nem vagyok

képes mosolyogni.Akit eddig az apának hittem,teljes mértékben

megváltozott.Anya halála óta kifordult magából,iszik.Ha be van

rúgva akkor félek tőle a legjobban,olyankor megver.Mint ahogy

most is.Összekuporodva ülök az ágyamon,és imádkozok,hogy ne

jöjjön vissza.Úgy döntöttem,hogy elmegyek sétálni.Egy kis időre,

hogy kiszabaduljak ebből a nyomorból amibe be vagyok zárva.

Miközben mentem lefelé belenéztem a tükörbe,ami a falon 

lógott,egy megviselt,kisírt szemű lányt láttam,akinek már nincs oka 

arra,hogy éljen. Féltem,hogy lassan betörik a tükör ezért hamar

továbbálltam. Felvettem a csizmámat és a szövetkabátomat majd

kiléptem az ajtón,a csípős hideg megcsapta az arcomat.Mióta itt 

élünk a mostani tél volt a leghidegebb. Folyton esik a hó. Ezúttal

viszont egy hófehér pehely sem hullott az aszfaltra. Mostanában

nem jár olyan sok autó erre felé,így hát beljebb merészkedtem az

úttesten,hiszen a szélén megfagyott a víz,akárcsak a járdán.

Csúszós volt. Jó pár percig mehettem úgy hogy közben a

csizmámat néztem,s nem is vettem észre,hogy egy autó nagy lármát

csapva csikorgatja kerekeit előttem.Leállította a motort majd

kiszállt belőle egy magas,rendkívül jóképű fiatal srác.Felém 

közeledett.

"-Te normális vagy?"kérdezte kiabálva.Én csak megszeppentve 

álltam előtte."Ha nem figyelek oda,akkor el is üthettelek volna."

kiabálta ismét,de mikor látta,hogy a sírás határán voltam,visszavett

a hangos modorából."Hogy hívnak?"kérdezte ezúttal higgadtan.

"Theresa"nyögtem ki nagy nehezen."Tessa Fray."javítottam ki 

magam

sietve.

"Értem."bólintott,majd visszaindult a gépjárműhöz.

"Várj."szóltam utána.Ő csak értetlen arccal fordult meg."Nem 

mehetek veled?"kérdeztem félénken.Megilletődött mosoly kúszott az arcára.

"Pattanj be."biccentett a terepjárója felé,még mindig mosolyogva.Kezével intett,hogy jöjjek közelebb. Beszálltam gyorsan az autóba,majd szóra nyílt a szám.

"Köszönöm."Emeltem rá a tekintetemet."Hogy veled mehetek.Már nem tudnék otthon lenni."Hajtottam le a fejem.

"Miért?"kérdezte felvont szemöldökkel.

"Édesanyám..három hónapja halt meg"csuklott el a hangom"Nagyon félek az apámtól,iszik és ver mióta anya meghalt."Még gondolatába is beleborzongtam."De kérlek,ne beszeljünk erről."mosolyogtam erőltetetten.

"Sajnálom.De tudnod kell,hogy ha most velem jössz,akkor nincs visszaút."Figyelmeztetett.Tekintetét az enyémbe fúrta és mereven meredett rám.

"Nem akarok."mondtam határozottan.

"De megfogom és ezt még bánni."Sóhajtott majd beindította a motort és elindultunk az új élet kezdete felé.

                                                    ~Theresa Fray