Porologus

Csak sírtam és sírtam,megállás nélkül.Többé már nem vagyok

képes mosolyogni.Akit eddig az apának hittem,teljes mértékben

megváltozott.Anya halála óta kifordult magából,iszik.Ha be van

rúgva akkor félek tőle a legjobban,olyankor megver.Mint ahogy

most is.Összekuporodva ülök az ágyamon,és imádkozok,hogy ne

jöjjön vissza.Úgy döntöttem,hogy elmegyek sétálni.Egy kis időre,

hogy kiszabaduljak ebből a nyomorból amibe be vagyok zárva.

Miközben mentem lefelé belenéztem a tükörbe,ami a falon 

lógott,egy megviselt,kisírt szemű lányt láttam,akinek már nincs oka 

arra,hogy éljen. Féltem,hogy lassan betörik a tükör ezért hamar

továbbálltam. Felvettem a csizmámat és a szövetkabátomat majd

kiléptem az ajtón,a csípős hideg megcsapta az arcomat.Mióta itt 

élünk a mostani tél volt a leghidegebb. Folyton esik a hó. Ezúttal

viszont egy hófehér pehely sem hullott az aszfaltra. Mostanában

nem jár olyan sok autó erre felé,így hát beljebb merészkedtem az

úttesten,hiszen a szélén megfagyott a víz,akárcsak a járdán.

Csúszós volt. Jó pár percig mehettem úgy hogy közben a

csizmámat néztem,s nem is vettem észre,hogy egy autó nagy lármát

csapva csikorgatja kerekeit előttem.Leállította a motort majd

kiszállt belőle egy magas,rendkívül jóképű fiatal srác.Felém 

közeledett.

"-Te normális vagy?"kérdezte kiabálva.Én csak megszeppentve 

álltam előtte."Ha nem figyelek oda,akkor el is üthettelek volna."

kiabálta ismét,de mikor látta,hogy a sírás határán voltam,visszavett

a hangos modorából."Hogy hívnak?"kérdezte ezúttal higgadtan.

"Theresa"nyögtem ki nagy nehezen."Tessa Fray."javítottam ki 

magam

sietve.

"Értem."bólintott,majd visszaindult a gépjárműhöz.

"Várj."szóltam utána.Ő csak értetlen arccal fordult meg."Nem 

mehetek veled?"kérdeztem félénken.Megilletődött mosoly kúszott az arcára.

"Pattanj be."biccentett a terepjárója felé,még mindig mosolyogva.Kezével intett,hogy jöjjek közelebb. Beszálltam gyorsan az autóba,majd szóra nyílt a szám.

"Köszönöm."Emeltem rá a tekintetemet."Hogy veled mehetek.Már nem tudnék otthon lenni."Hajtottam le a fejem.

"Miért?"kérdezte felvont szemöldökkel.

"Édesanyám..három hónapja halt meg"csuklott el a hangom"Nagyon félek az apámtól,iszik és ver mióta anya meghalt."Még gondolatába is beleborzongtam."De kérlek,ne beszeljünk erről."mosolyogtam erőltetetten.

"Sajnálom.De tudnod kell,hogy ha most velem jössz,akkor nincs visszaút."Figyelmeztetett.Tekintetét az enyémbe fúrta és mereven meredett rám.

"Nem akarok."mondtam határozottan.

"De megfogom és ezt még bánni."Sóhajtott majd beindította a motort és elindultunk az új élet kezdete felé.

                                                    ~Theresa Fray